PÖRGESD FEL VELÜNK A MÁRKAÉPÍTÉSED ÉS ÉRTÉKESÍTÉSED AZ INSTAGRAMON ÉS AZON TÚL!

Hatást gyakorolni másokra, miközben saját magad is kiteljesíted? Ebből a vágyból lettél te is vállalkozó és mára jól tudod, mennyit segít ebben az online márkaépítés? Valami mégis hiányzik az igazi áttöréshez?

A kapuk ekkor záródnak:

Már csak ennyi időd maradt csatlakozni:

JÚNIUS 06. ÉJFÉL

nap
óra
perc
mp

A Pikreátor Klub kapui zárva vannak.

Sajnáljuk, hogy erről most lecsúsztál! De add meg itt az email címed, hogy a következő nyitást jelezni tudjuk:

HA HISZEL A VÁLLALKOZÁSODBAN, FEJLESZTED ÉS KÉPZED MAGAD, DE

akkor ebben a Klubban: EGYÜTT MEGTALÁLJUK!

HATÁST GYAKOROLNI MÁSOKRA, MIKÖZBEN SAJÁT MAGAD IS KITELJESÍTED?

A nulláról indulótól a 100K+ bázisú hatalmas profilokig több mint 2500 vállalkozónak segítettem eddig abban, hogy hatékony, önazonos kommunikációval pozicionálja magát, erős növekedési stratégiákkal pedig ismertté és eladhatóbbá tegye a márkáját. Közösségek jöttek össze az eseményeimen, azóta is tartó együttműködések alakultak ki, és a tőlem tanulók Pikreátornak kezdték hívni magukat. Jól tudták, hogy a termékük és szolgáltatásuk hozzáad a célcsoportjuk életéhez és minél több életre akartak pozitív hatással lenni. A tudatos kommunikáció új távlatokat nyitott aztán a saját életükben is: az optimalizált folyamatok, a nagyobb bevétel több és magasabb minőségű szabadságot eredményezett.

Mert végsősoron szinte mindannyian
három okból lettünk vállalkozók:

Ehelyett azonban egyelőre azt érzed: azzal, hogy vállalkozó lettél,
leginkább egy üzleti és érzelmi hullámvasútra váltottál
jegyet?

HOL VAN A VALÓDI ELAKADÁSOD?

SEGÍTEK NEKED IS FEJLŐDNI

Hiszek abban, hogy a vállalkozásunk a 
megalkuvás nélküli boldogság egyik forrása lehet
az életünkben. Most együtt lépünk még
magasabb szintre, és téged is várunk a
csapatunkba!

Folyamatosan bővülő képzések, erős megvalósítás fókusszal:

a vállalkozói gondolkodásmód, a kommunikáció, a marketing, az értékesítés és a vállalkozásfejlesztés izgalmas témáiban tagságod alatt korlátlanul hozzáférhetsz a folyamatosan bővülő tananyagok tárházához, melyeket folyamatosan megvalósító kihívások, feladatok, segédletek kísérnek.

Együtt növünk belülről kifelé:

a vállalkozásod lelke TE vagy. És végre vége annak, hogy senkivel sem tudod átbeszélni a problémád, mert nem eléggé üzleti. Itt bensőséges csoportos mentorálás várhat a legégetőbb témákban meghívott szakértők segítségével minden hónapban több Pro képzésben is, hogy fejlesszük a vállalkozói önismereted, önbizalmad és az életvezetésed is.

Támogató közösség:

egy olyan értékes vállalkozói közeg részévé válhatsz, ahol mindenki egy irányba halad, a lendületünk pedig téged is magával ragad és az utadon tart, a visszajelzésekkel, kérdezési lehetőséggel együtt. Itt mindig lesz kit kérdezned rajtam kívül is!

KI IS LESZ A VEZETŐD EBBEN?

Kónya Beáta vagyok, 14 éve kommunikációs tanácsadóként dolgozom, a szakmai életem

Vállalkozásom mindössze MÁSODIK évében már rákerültem a Forbes radarjára. Készült rólam Forbes cikk, voltam előadó Forbes eseményen, egyetlen magyarként pedig maga az Instagram is bemutatott a saját oldalán, amire még Gary Vee is kommentelt. Bőven van mit átadnom neked a sikeres online márkaépítésről.

 

Továbbmegyek: mára nem csak nekem vannak egyedülálló eredményeim a szakmámban, hanem a tőlem tanuló Pikreátoroknak is. A Klubban ráadásul nem csak én tanítalak: a kapcsolódó területek magasan képzett, igen tapasztalt szakértőit is elhozom a klubtagjaim számára.

LÉTREHOZTAM A TANULÓIMNAK ÉS A TANULNI VÁGYÓKNAK A PIKREÁTOR KLUBOT, AHOL:

az utadon tartalak

a tudatos és üzletileg eredményes márkaépítés felé az Instagramon és azon túl. Eközben pedig szuper útitársakat is biztosítok melléd egy erős közösségben, ahol együtt növünk vállalkozóként is.

NÖVELJÜK EGYÜTT EGY JÓ CSAPATBAN A MÁRKÁD ISMERTSÉGÉT ÉS SZERETHETŐSÉGÉT ÍGY MAXIMALIZÁLVA A NYERESÉGED,

hogy a felszabadult idődben azt tehess, amit csak akarsz.

Mert nekem fontos az EMBER a vállalkozás mögött, és a Klub bensőséges közegében erre is nagy hangsúlyt fektetünk. Hiszen TE MAGAD VAGY A VÁLLALKOZÁSOD LELKE. Ez a klub nem csak a még jobb marketingről vagy még nagyobb üzleti eredményekről szól. Sokkal több annál.

AMIT FEJLESZTÜNK:

VÁLLALKOZÓI GONDOLKODÁSMÓD

KAPCSOLATRENDSZER

ÖNAZONOS KOMMUNIKÁCIÓ

ÖNMEGVALÓSÍTÓ TÖRTÉNETMESÉLÉS

MÁRKAÉPÍTÉS

VEVŐSZERZÉS ÉS ÉRTÉKESÍTÉS

MÉLY, VALÓS KAPCSOLÓDÁS A CÉLCSOPORTUNKKAL

NÖVEKEDÉSI STRATÉGIÁK

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS

EZEN KERESZTÜL:

SORRENDBE SZEDETT, ÁTLÁTHATÓ LECKÉK

MAGAS SZINTŰ TUDÁSANYAGOK

MAGASAN KÉPZETT MEGHÍVOTT OKTATÓK, SZAKEMBEREK

SZEMLÉLETES, ÖSZTÖNZŐ PÉLDÁK

EGY JÓ CSAPAT LENDÜLETE

MEGVALÓSÍTÓ KIHÍVÁSOK

FOLYAMATOS TRENDFIGYELÉS

MOTIVÁCIÓ ÉS KÖZÖS MEGVALÓSÍTÁS

BENSŐSÉGES VÁLLALKOZÓI KÖZEG

Eddig segítségemmel több mint 2500 vállalkozás fejlődött abban, hogy tudatos kommunikációval pozícionálja magát és növelje márkája ismertségét. 2017 óta pedig kifejezetten arra szakosodtam, hogy kisvállalkozóknak segítsek az értékalapú tartalommarketing és vizuális történetmesélés segítségével mély kapcsolódásokat elérni és végeredményében pénzt termelni a közösségi médiában.

Megnyíltak a kapuk, várunk téged is!

MIBEN FOGSZ FEJLŐDNI KLUBTAGKÉNT?

14 éves tapasztalatomnak hála mélységeiben ismerem a céljaid és kihívásaid. Tudom, hogy:

Mennyit számít, ami belül van:

Sokszor hetekre visszavethet téged egy-egy magánéleti nehézség, egyetlen rossz komment vagy beszólás, egy kampány vagy poszt, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeid, vagy éppen az, ha túl sokat nézelődsz a versenytársak felé.

Kevés időd van tanulni:

éppen ezért optimális sorrendben, hosszban és változatos formátumban hozom a segítséget, a hosszútávú transzformációd érdekében.

Nehéz az új követők becsatornázása.

Gyarapodni szeretnél, de nem csak nőni nehéz. Nem mindig könnyű egyáltalán fenntartanod és megújítanod az érdeklődést – és igen, néha a sajátod is nehéz.

A tervezés nem mindig az erősséged:

A számtalan teendőd között hajlamos vagy kihagyni a tervezési fázist, így viszont nem maxolod ki a lehetőségeidet.

Néha épp te magad állsz a saját sikered útjában.

Erről még nem is tudsz, de gyakran önmagad limitálod tudattalanul vagy a lehetőségeid teljes ismeretének hiányában, és ezzel mielőbb foglalkozni kell.

Nem rendszerekben gondolkodsz:

A rendszerszemlélet hiánya valójában égeti a pénzed, és mostanra érzed: a jelenlegi gazdasági helyzetben ez már nem megengedhető.

Unod már egyedül.

A magányos farkasként végezhető képzések rövid távon fellelkesítenek, de hosszú távon folyamatos vezetésre és útitársakra lenne szükséged.

Hiányzik a balansz.

A magánéleted és a vállalkozásvezetés összehangolása állandó feladatot jelent, pedig épp azért akartál vállalkozó lenni, hogy igazán a saját időd és életed ura legyél.

Ezért hoztam létre a folyamatos segítséget, hosszútávú transzformációt és egyedülálló közösséget nyújtó PIKREÁTOR KLUBOT, ahol:

Hosszú évek óta képzem azokat, akik nagyobb elérésre vágynak, amit aztán több pénzre, majd több szabadidőre válthatnak. Jól tudom, mennyire fellelkesíti és akár hosszú évekre összeköti a Pikreátorokat egy-egy együtt meghallgatott képzés. Most nem csak ezt kapod meg: melletted leszünk a kivitelezésben is. A gyakorlatba való átültetéshez biztosítjuk a motivációt és közösséget NEKED!

A Pikreátor Klub egy olyan értékes vállalkozói közösség és képzéstár, ahol mi mind egy irányba haladunk, a lendületünk pedig téged is magával ragad és az utadon tart. Célom, hogy ez a Klub az életed szerves önfejlesztő és vállalkozásfejlesztő részévé váljon, mert így tud hosszútávon igazán fejleszteni téged.

Amit azonnal megtalálsz a Klubban 

ELÉRÉSNÖVELÉS,
TARTALOMFEJLESZTÉS,
VÁSÁRLÁSÖSZTÖNZÉS

érdekében*:

Márkaépítés Masterclass

Márkatörténetmesélési formulák megvalósíthatóan szolgáltatóknak és termékeseknek is

Mit kezdj a márkád sérülékeny, emberi oldalával?

Amin szinte minden múlik: kell-e neked a niching?

Vizuális történetmesélés az Instagramon tanfolyam

Arculattervezés 1.: Így határozd meg a márkád és feeded színeit

Így kutasd le a célcsoportod az Instagramon

Reels gyorstalpaló képzés és kihívás

ChatGPT gyorstalpaló

 

Saját önkorlátozó hiedelmeink vállalkozóként, melyek gátat szabnak a kiteljesedésnek

Történetmesélő flatlay termékfotózás

Aktivitásnövelő kihívás

Ezekre alapozva mélyülünk tovább és lépünk aztán hónapról hónapra együtt szintet. A Klub oszlopos témái hosszútávon valódi transzformációt eredményezhetnek benned és a vállalkozásodban.*

ÜZLET ÉS MARKETING:

Elérésnövelő tartalommarketing az Instagramon és azon túl

Reels és TikTok: követővonzó videós történetmesélés

Tudatos tartalomtervezés

Ettől kelnek életre a szövegeid

Átfogó és szemléletes Canva megoldások

Vevőszerzés és értékesítés az Instagramon és azon túl

PR és kommunikáció kisvállalkozóként

Folyamatfejlesztések a vállalkozásban

Kampányok

Hirdetések

Árazás és pénzügyek

„Miért (nem) működött?” elemzések

AZ ÜZLETEN TÚL:

Vállalkozói önértékelés növelése

Vállalkozói gondolkodásmód fejlesztése

Amikor beüt a magánéleti krach

Önkorlátozó hiedelmeink vállalkozóként

Negatív visszajelzések, kudarcok kezelése

A versenytársak és a másolás

Pénzügyeink lélektana

Mi van, ha senki sem támogat?

Szánj időt az életre: a vállalkozói szabadság elérése

A növekedés pszichológiája

Időgazdálkodás

Életvezetés

*A változtatás jogát fenntartjuk.

ITT MINDEN TÉGED SEGÍT!

Ha te is egyre eredményesebb szeretnél lenni, miközben emberként is egyre teljesebb leszel, akkor várunk téged is a Klubba.

EZT MIND MEGKAPOD A PIKREÁTOR KLUB TAGJAKÉNT-

ráadásul ösztönző, játékos formában:

MOST MÁR ÉRZED, HOGY PONT ERRE VAN SZÜKSÉGED?

Jelenleg nyitva vannak a kapuk, és várunk téged is. Míg egy egynapos marketing képzés ára általában 50.000 Ft-tól kezdődik, és a tanácsadói óradíj is hasonlóan alakul, a Pikreátor Klubba akár mindössze havi 8.332 Ft-ért csatlakozhatsz. Az igazi szemléletváltás és transzformáció érdekében én az éves elköteleződést ajánlom neked. A Klub jól kiegészíti az egynapos képzéseimet, és a Klub egész éves díja alacsonyabb, mint két webináriumom díjának összege. Eközben pedig nem két nap figyelmet, hanem folyamatos tanítást, úton tartást és értékes útitársakat kapsz – mindössze akár 8.332 Ft+ÁFA díjon.

CSATLAKOZZ A PIKREÁTOROK KÖZÉ!

Az ÉVES csomag mellé MOST GRATIS értékes ajándékok járnak. Válaszd ki a tagságod típusát és hosszát!

PIKREÁTOR

havi előfizetéssel

bármikor válthatsz évesre

9.990 FT + ÁFA

PIKREÁTOR

féléves előfizetéssel

bármikor válthatsz évesre

49.950 FT + ÁFA

PIKREÁTOR

éves előfizetéssel

2 havi tagságod ajándékba kapod

99.990 FT + ÁFA

PIKREÁTOR PRO

éves előfizetéssel

2 havi PRO tagságod ajándékba kapod, ráadásul díjmentesen csatlakozhatsz a 2024 év eleji Évindító stratégiai Instagram Masterclassomhoz és a most következő Márkaépítés és vásárlásösztönzés az Instagramon élő képzéshez, melyek tudásanyagát a Klub kiegészíti és mélyíti

349.990 FT + ÁFA

JELENLEG ÉPP NYITVA VAN A KLUB, VÁRUNK SZERETETTEL:

GYIK

Nehogy épp egy szükségtelen kétely miatt maradj le! Nézzük a leggyakoribb kérdéseket:

Nagyon tetszik a Klub ötlete, de már minden képzést elvégeztem nálad. Így is érdemes jönnöm?

Igen, mert a Klub kiegészíti, illetve tovább mélyíti a meglévő képzéseim tudásanyagát, illetve messze túl is mutat ezeken témákban és oktatókban egyaránt. A legkomplexebb tanulási élmény miatt egyaránt ajánlom a Klubtagságot, és mellette a Klubon túlmutató képzések elvégzését is, éppen ezért jár gratis ajándékba élő képzés tőlem az éves előfizetésed mellé.

Nem vagyok már kezdő márkaépítő. Tartogat így számomra újat a Klub?

Igen, mert tudatosan úgy építettem fel a képzések tárházát és tananyagát, hogy a haladó ügyfeleimet is segítsék a behozott témák és az ismertetett példák is. Különösen ajánlom neked a PRO tagságot, ahol ráadásul csoportos mentorálást is kapsz vállalkozásfejlesztési és vállalkozói gondolkodásmód-fejlesztési témákban.

Még nem indítottam el a vállalkozásom. Nekem való így a Klub?

Igen, mert számos alapleckét átveszünk, melyek erős, szilárd alapokat fognak neked jelenteni és lendületet is kapsz az induláshoz. A Klubtagság ugyanakkor a már működő vállalkozásokat segíti a legjobban, hiszen bevált, megvalósított, bizonyított példákról tanulunk, és megvalósítás fókusszal vezetjük a Klubot.

Csak egyetlen hónapra van jelenleg kapacitásom csatlakozni. Mennyit tudok tanulni?

Ha nagyon pragmatikusan nézzük: a havi díj értékének többszörösét „le tudod tanulni” egyetlen hónap alatt is, hiszen minden értéket összeadva a képzések díja a havi díj összegének sokszorosa lenne. De ennek van így valóban a legnagyobb értelme? Hiszem, hogy az igazi fejlődést és átalakulást nem a gyors „letanulás” hozza el neked, hanem a heti, havi és éves folyamatos figyelés és gyakorlás. Szenteld rá az időt erre, mert itt vezetetten kapod meg ezt tőlem! Az igazi szintlépéshez tehát az éves tagságot javaslom neked. Ekkor ráadásul értékes bónusz képzések, gratis ajándékok is járnak.

Nincs időm a vállalkozásom menedzselése mellett még tanulni is. Túl sok jó képzés jön, túl kevés az időm hozzá. Mit tegyek?

Pont ezért érdemes akár PRO szinten csatlakoznod, hiszen az időgazdálkodási, folyamatoptimalizálási elakadások valójában az üzleti eredményességed vagy életvezetési elégedettséged útjában állhatnak. A Klubot egyébként elejétől kezdve úgy építem, hogy az épp nagyon elfoglalt vállalkozók is könnyen fel tudják dolgozni a minileckéinket, összefoglalóinkat és kivonatainkat.

TOVÁBBI GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Más marketing klubnak is a tagja vagyok. Vajon érdemes ide is csatlakoznom?

Szeretettel várunk a Pikreátorok között. Már az első hónapban látni fogod, hogy ez a klub nem csak a még jobb marketingről vagy még nagyobb üzleti eredményekről szól. Sokkal több annál, hiszen itt a vállalkozásépítés pszichológiájának megértése, a vállalkozói gondolkodásmód fejlesztése, lélektani témák megbeszélése is fontos küldetésünk. Emellett olyan hiánypótló tematikákat hozok el exkluzív szakértőktől, amiket máshol nem érsz el.

Nagyon tetszik a PRO tagság a bensőséges vállalkozói közeggel és mentorálással. Félek azonban, hogy nem merem mások előtt elmesélni az épp aktuális elakadásom.

A PRO tagság intim közegét mi is nagyra értékeljük és tudjuk, mennyit adhat a támogatása. Természetesen lehetőséget biztosítunk arra, hogy anonim módon hozd be az aktuális nehézséged a havi élő, csoportos mentorálásunkra, amennyiben számodra az a kényelmesebb.

A PRO tagságban gondolkodom, akár éves szinten is. Ugyanakkor nem tudom, minden hónap témája nekem való-e?

A PRO tagság a havi élő mentorálás mellett minden hónapban legalább egy új képzést is magában foglal, amit máshol nem érsz el. Ezeknek témája hónapról hónapra más. Knapek Éva klinikai szakpszichológust hívtam meg a programba állandó mentortársamként, és hisszük, hogy a 12 hónap alatt egy igazán komplex, valós transzformációt jelentő segítséget kapsz a vállalkozásépítés lélektanáról. Szaktudásunkat egyesítve hiánypótló éves tematikát határoztunk meg, ennek minden egyes elemében hiszünk és ajánljuk. Emellett pedig élő mentorálásban is részesülnek PRO tagjaink. Ráadásul, további kapcsolódó területek mentorait is rendszeresen meghívom a Klubba. Fókusztémáink még egyszer: a vállalkozói önértékelés növelése, a vállalkozói gondolkodásmód fejlesztése, a magánéleti krízisek esetén a vállalkozás menedzselése, az önkorlátozó hiedelmeink vállalkozóként, a negatív visszajelzések, kudarcok kezelése, a versenytársak és a másolás kezelése, a pénzügyeink lélektana, a támogatás hiányának kezelése, a vállalkozói szabadság elérése, a növekedés pszichológiája, az időgazdálkodás, az életvezetés fejlesztése.

Hogyan történik a fizetés?

Ha kiválasztottad a tagságod típusát és hosszát, a Stripe fizetési felületén tudod a díjat kiegyenlíteni a bankkártyád segítségével. Mivel az előfizetés automatikusan újul meg, bankkártyás fizetésre van mód.

Kapok számlát a szolgáltatásról?

Természetesen igen.

Külföldről is lehet csatlakoznom?

Természetesen igen, bárhonnan a világból szeretettel várunk.

Le lehet-e mondani a tagságot?

Természetesen igen, bármikor le tudod mondani a tagságod a Klub belső felületén, ugyanakkor mi mindent igyekszünk megtenni azért, hogy erre ne kerüljön sor. Lemondás esetén a fordulónapig eléred a Klubot, és a fordulónap után nem kerül levonásra a következő időszak díja. Ugyanakkor erős, elkötelezett Pikreátor közösséget szeretnénk építeni, így mindenképp tájékozódj előzetesen arról, hogyan tudsz újra csatlakozni hozzánk.

Ha menet közben lemondom a tagságom, visszakapom a fennmaradó díjat?

Nem. Az előfizetésed érvényességéig eléred, amit a Klub nyújt, és a tagsági díjat nem tudjuk időarányosan visszatéríteni.

Hol találom a tananyagokat?

A leckéket a Klub belső felületén jól átlátható módon, rendszeresen eléred, folyamatosan bővülve. Egyes tananyagok pedig a zárt Facebook csoportunkban kapnak helyet. A kommunikáció, tájékoztatás és a közösségi élmény jelentős része a zárt csoportunkban zajlik.

Végére értél mindennek. Ha még mindig maradt benned kérdés, az ugyfelszolgalat@pikrea.hu címen várjuk. Ha tudod, hogy neked való a Klub, akkor pedig várunk szeretettel:

AHOL MÁR TALÁLKOZHATTUNK